4P33MP

A történelem ritkán szokott második esélyt adni, de idén október 23-án megtörtént a csoda. No, egyáltalán nem az ‘56-os eseményekre gondolok, hanem Kovács Kati és a Qualitons közös koncertjére az A38 hajón.

Kovács Katira nagyjából mindenki mint táncdalénekesnőre gondol, és viszonylag kevés embernek jut eszébe róla a rock vagy a funk. Pedig igazából ez a világ áll(na) a legközelebb hozzá, csak elég sok (külső) körülménynek köszönhetően mégsem így ismerjük. A miértekről bővebben ebben a beszélgetésben olvashattok.
Akárhogy is, Kanada Káoszék nagyon jól ráéreztek a dologra, és némi győzködés után rá tudták venni Katit a közös munkára. Bár ő tartott tőle, hogy egyáltalán ki lesz kíváncsi erre a produkcióra, arról nem is beszélve, hogy milyen komoly énektechnikát igényel egyik-másik régi dal. Persze szándékosan azok a dalok kerültek a műsorba, amik amúgy is passzolnak a Qualitons zenei világához, és ezek nem feltétlenül a legismertebbek. Mindenesetre Kovács Kati kapott egy esélyt, hogy bebizonyítsa nekünk mennyire dögös rock/funk énekesnő.

A koncert előtt bemelegítésként egy jó órán keresztül a Brékcsokkerz duó (Suhaid és Kanada Káosz) pörgette a bakeliteket, és próbálta táncra perdíteni a meglehetősen vegyes korosztályt képviselő közönséget. Este 10-kor aztán benépesült a színpad, és elkezdődött a buli. A szokásos felállás (Szőke Barna - gitár, Premecz Mátyás - hammond orgona, Hock Ernő - basszus, G. Szabó Hunor - dob) kiegészült Czibere József kongással és két szaxofonossal Weisz Gáborral és Bede Péterrel. Ennek megfelelően elég masszívan szólalt meg a zene.
A koncert négy Qualitons dallal kezdődött, utána lépett színpadra Kovács Kati. Elsőként a „Többé ne telefonálj” című Illés-dalt játszották. Az ekkor még érezhetően feszült énekesnő az „Add már Uram az esőt”-tel robbantott bombát, és énekeltette meg először a közönséget. Ekkor oldódott fel és innen lett elképesztően jó a buli. Az emberek tapsoltak, énekeltek, táncoltak. Még az sem zavart sokakat, hogy a dalok közötti összekötő szövegeket alig lehetett érteni a hangosítás miatt. A viszonylag rövid repertoárnak köszönhetően a koncert sem tartott túl sokáig (sajnos), de így is három ráadás dalt hallhattunk. A buli végén Ernő a basszusgitárt nagybőgőre cserélte, Matyi pedig a Hammond-orgona helyett szájharmonikán játszva fejezte be a műsort. A koncert alatt egy pillanatig sem éreztem, hogy a Qualitons csak kísérőzenekar lenne az énekesnő mögött, és a srácok sem nőttek Kati fejére. Az egész olyan természetességgel szólt, mintha Kovács Kati mindig is a zenekar tagja lett volna. Nagyon remélem, hogy nem csak ezen az egyetlen estén lehetett látni, hallani ezt a produkciót, és lesz még több koncert is. Szerintem egy lemezt is megérdemelne a dolog.

A buli másnapján játszottam el a gondolattal, mi lett volna ha. Mi lett volna, ha Kovács Kati mindig is azt énekelhette volna, amit szívből szeret, és nem azt, amit az egykori hanglemezgyár megmondó embere diktált?
Most kapott és kaptunk mi is egy második esélyt. Jó lenne élni vele.