Novalima
Coba Coba
Cumbancha
***
Az afro-perui zene sokáig fehér folt maradt a világ zenéinek térképén. Ennek az afro-latin stílusnak kevés köze van az andoki őslakos indiánok pánsípos muzsikájához; a tengerparti városok kikötőiben született, az itteni zárt közösségeken kívül sokáig Perun belül is kevés figyelmet szenteltek neki.
Nem tartották számon az ország kulturális értékei között, és csak a hatvanas években kibontakozó, majd a hetvenes, nyolcvanas években megizmosodó fekete kulturális mozgalom ismertette meg a külvilággal. Nemzetközi népszerűsítésében jelentős szerepe volt
David Byrne Luaka Bop nevű lemezkiadójának. A kilencvenes években az ő
Soul of Black Peru c. válogatásuk tette elérhetővé az északi féltekén is az afro-perui zenét, és járult hozzá elsősorban
Susana Baca és
Eva Ayllón népszerűségéhez szerte a világon.
Baca asszony idehaza is többször fellépett azóta, ízelítőt adva ebből az alapvetően melankolikus zenei világból, amely valahogy ott ragadt félúton a tangó szuicid drámaisága és a karibi zenék túlcsorduló életöröme között.
Tudjuk, hogy az utóbbi évtizedben a tangóra is, a különféle karibi zenei stílusokra is sokféleképpen eresztették rá az elektronikát, a legváltozatosabb hibrid muzsikákat produkálva. Ezek nyomán egy ideje az afro-perui elektronika is nagyon benne van a levegőben, bizonyára nem véletlen, hogy a Novalimáékéval szinte egy időben egy másik, igen hasonló hangzású album is napvilágot látott, a Boyz from Brazil (ld. még: Gotan Project) tagjaiból alakult Radiokijada Nuevos Sonidos Afro Peruanos című lemeze.
A Novalima is valahová a Gotan Project és a Sidestepper fémjelezte táncosabb vonulat közé lőtte be
saját stílusát. Akinek
Richard Blair kolumbiai projektje tetszett, valószínűleg nem fog csalódni bennük sem. A világ négy sarkában (Barcelona, Hongkong, Lima, London) élő négy zenész alapította zenekar harmadik albuma egyértelműen a táncparkettet célozza meg, nem túl erőszakosan, de határozottan igyekezve felturbózni a finom, érzéki perui ritmusokat.
Az albu
mot nyitó dalban (Concheperla) a cajón és a gitár hangjaira finonam úsznak rá a fúvósok és az elektronika. A zenei koktélhoz felhasznált fontos stíluselem a dub/reggae (Ruperta - Puede Ser, Camote), de vannak számok, amelyek hangzását feszes basszus groove alapozza meg (Coba Guarango, Tumbala). A záró Bolero leginkább talán az
Up, Bustle & Out dubbal szétmosott kubai hangmintáira emlékeztet. A Novalima (és a Radiokijada) kísérletezései mindenképpen szimpatikusak és figyelemre méltóak. Az alapvetően lágy és légies zenei anyag meglepően jól működik a keményebb, súlyosabb zenei alapokkal megtámogatva, még akkor is, ha ezeknek a zenéknek a sikere a Gotan Project nagy bummját megjósolhatóan nem fogja megközelíteni.
Magyarországi terjesztés: Trader/IndieGo
Ha ez érdekelt, könnyen bejöhet:
Rough Guide to Afro-Peru (World Music Network, 2002)
Ki mással is kezdődhetne ez a lemez, mint Susana Bacával, az afro-perui zene utazó nagykövet-asszonyával? Rögtön utána meghallgathatjuk a Novalima-albumon is feldolgozott Rupertát (Peru Negro), hogy ki-ki eldönthesse, a tradicionális vagy a felturbózott verzió tetszik-e jobban.
Aztán itt van még persze a cajón, ami eredetileg nem volt más, mint egyszerű gyümölcsösláda, amin a kikötői rakodómunkások megpihentek, és ráadásul dobolni is lehetett rajta. Pláne, hogy az egyház betiltotta a pogány vademberek bőrös hangszereit!
Ma már mindenki másképp emlékszik a sztorira, de tény, hogy a nagy Paco de Lucia is Limából vitte haza első cajónját valamikor a hetvenes években, hogy az mára szinte tősgyökeres flamenco-hangszerré nője ki magát.
Utolsó kommentek