A nem hadi természetű, hanem művészi célú kasztrálást a XVII. századtól kezdve gyakorolták Itáliában, az egyházi tilalom miatt, amely kizárta a női hangot a templomi szertartásokból.
Ez a megkötés tette szükségessé a nőiesen hangzó férfihangot (a kappan- vagy fejhangot, „vibrato és tremolo között”, magyarázta a füzetben a téma szakértője, Carlos Gómez Amat), amely sebészi úton előállítható, mint azt Manuel, a teáscsészék és az aprósütemény közölt, Lucreciának szemelvények kíséretében bemutatta. Volt a primitív módszer: a jó hangú fiúkat, a vérzést csillapítandó, hideg vízbe állították, majd kővel összezúzták nekik („Ujjuj!”, kiáltott fel don Rigoberto, úgy beleélve magát, hogy megfeledkezett patkányról, tengerről), és volt a kifinomult. Úgymint: a borbély-felcser ópiumkivonattal érzésteleníti a fiút, majd frissen élezett borotvakésével felnyitja a herezacskót, és kimetszi onnan a becses golyókat. Hogy milyen hatással van ez azokra az énekesfiúkra, akik túlélik az operációt? Elhíznak, kitágul a mellkasuk, hangjuk megerősödik, éles és szokatlanul kitartó lesz; némelyik kasztrált, mint például Farinelli, ária éneklése közben több mint egy percig nem vett levegőt.
Dolgozószobájának nyugodalmas, a tenger háttérzajával bélelt sötétjében don Rigoberto, inkább kíváncsian és feszülten, semmint élvezettel, a szóban forgó hangszalagok metszően éles, a végtelenségig kitartott rezgését hallgatta, amely úgy hasított bele a barrancói éjszakába, mint a sebészkés. Most már érezte Lucrecia illatát. „Manuel, a műhím, a halálangyal", gondolta később, a felismeréstől elégedetten. De rögtön eszébe jutott, honnan idézett. A halál angyala? Miközben keze a füzetet lapozta, emlékezete felidézte azt a füstös és szűk helyet, a kreol társasággal, ahová Lucrecia berángatta őt azon a különös éjszakán. Az éjszakai életben való megmerítkezés kisszámú emlékezetes eseteinek egyike volt, abban az idegen országban - hivatalosan a sajátjában -, amelyben biztosítási kötvényeket árult, amely ellen fellázadt, és amelyről csendes, de óriási erőfeszítései ellenére nagyon keveset sikerült megtudnia. Közben megtalálta a Fölény című valcer szövegét:
Fölényesen, mint a magasságos istenek,
úgy vívom én a harcot, boldogságomét:
nem figyelem, nékem hiába zengenek
a halálangyalok előre gyászmisét.
Gitár, dobolás és az énekes lüktető hangja nélkül elvész valami a szerző-bárd szomorú és öntömjénező elszántságából. De zene nélkül is érvényesül egyszerű lényeglátása és misztikus filozófiája. Hogy ki írta ezt a „klasszikus” kreol keringőt, ahogy Lucrecia minősítette, mikor ki akarta deríteni? Ki is derítette: egy Miguel Paz nevű chiclayói. Holdkóros hegyi pásztort képzelt maga elé, kendő a nyakán, gitár a vállán, aki szerenádokat ad, és az új napot a lebuj padlóján, fűrészpor és hányadék között kezdi, az egész éjszakai énekléstől rekedt torokkal. Akárhogy is, le a kalappal. Vallejo és Neruda együtt se költött soha ehhez fogható verset, amelyre még táncoltak is.
Szöveg: Mario
Rajz: Egon
Utolsó kommentek