Madera Limpia
La Corona
(Out Here Records)
****
Eléggé méltatlan dolog, hogy bár Guantanamo évek óta benne van a köztudatban, mégsem a zenével kapcsolatban halljuk emlegetni. Méltatlan, hiszen a sziget keleti végén fekvő megye/város a messze földön leghíresebb kubai dal névadója (A guantanamói csajszi).
Ebben a városban, ahol még a strandra se lehet kimenni, mert az az amerikaiaké, él a két „rapper”, Yasel Gonzalez Rivera és Gerald Thomas Collymore, alapvetően ők a Madera Limpia.
A 2000-es évtizedben, amikor nálunk a BVSC® sokadik mutációját hallgatja fegyelmezett vigyázzülésben a nagyérdemű, és a havannai ifjak Miamira függesztik vigyázó tekintetüket, ahonnan olcsó hip-hopot és reggaetont sodor a szél, szóval a 2000-es években ez a két guantanamero csempészte vissza városukat a világ zenei térképére. 2004-ben megjelent első lemezük rögtön egy róluk szóló dokufilm soundtrack-jévé sikeredett (
Paraíso, rendezte: Alina Teodorescu, nálunk tudtommal csak a Mediawave-en volt látható). A Paraíso egy kósza basszusgitártól eltekintve 100 százalékig akusztikusan szólt, még a környező természet hangjait (
Jungle Beats) és a város zajait (pl. lerobbant Moszkvics motor) is beépítette. A tavaly megjelent La Corona az első lemez kísérletező, játékos világát fejleszti tovább. A kíséret továbbra is le van csupaszítva, mégis rendkívül változatos: a legtöbb dalban az énekhang és az ütősök mellett a jellegzetes, fémes hangú tres gitár dominál, itt-ott színez egy kis hegedű és trombita, néhány dalban pedig a basszust tuba helyettesíti. Játszanak a srácok a reggae-vel (
No Ni No), felcsendül egy kis jazzes zongora (
Danza Mulata), de az alap az itt, Guantanamo megyében őshonos ritmus, a
Changüi.
A fő hangszer azonban mindvégig az emberi hang, a deklamáló szövegekben és a dallamos, énekelt refrénekben egyaránt. A szövegek amilyen változatosak, éppolyan hétköznapiak, a remek torzított tres-szólóval induló
Boca Floja például egy önkéntes rendőrről szól, az
En la esquina arról, hogy mit meg nem tesznek a nők egy új kínai blúzért, a
Tu papa, hogy hogyan keresi az ember leendő apósa kegyeit stb.
A Madera Limpia azt a meglepő mutatványt hajtja végre, hogy old-school hangszerekkel, mindenféle technikai trükk, virtuózkodás vagy másodlagos frissességű importált cuccok hozzáadása nélkül előadott zenéjük teljesen modernül szól. Ezzel a lemezzel, ezekkel a levegős, egyszerű, de melodikus és sodró lendületű számokkal sikerült valami egészen új, friss hangot megütniük. Érdemes odafigyelni rájuk, messze a legizgalmasabb zene az övék, amit az Orishas utáni Kubából felénk hoz a szél.
Utolsó kommentek