A XX. század nagy, világszerte népszerűvé vált zenei újításaihoz, globálissá szélesedett nyelvezetéhez végső soron Afrika adta a lendületet, a hajtóerőt, az ihletet és minden mást könnyedén magába foglaló keretet. Jazz, rock, salsa, merengue, szamba, soul, funk, reggae, soukous, zouk, reggaeton, rap, hip-hop, disco, trance – zeneileg mind egyazon gyökerekből született és táplálkozik.
Amikor az Újvilág európai hódító gyarmatosítói kiirtották az összes őslakos indiánt a Karib tengeri Hispaniola és Kuba szigetén, nagy bajban voltak: nem maradt munkaerő, aki a bányákban vagy a cukor és gyapotföldeken dolgozzon.
Emiatt előbb a portugálok és spanyolok, majd az angolok, franciák és végül a hollandok összefogtak, és hatalmas méretekben afrikai rabszolgákat hurcoltak be évszázadokon keresztül az Újvilágba. Az USA délvidékétől egész Braziliáig a Karib tenger térségének, etnikai, zenei és kulturális arculatát a mai napig alapvetően az afrikai elem határozza meg.
Az afrikai rabszolgák és utódaik magukkal hozott eredeti zenéje, kultúrája két radikális fúziós folyamaton esett át. Először mindjárt az afrikai begyűjtőhelyeken és rabszolgahajókon, majd új hazájukban egymáshoz kellett igazodjon-simuljon a legkülönfélébb, eleddig elszigetelt törzsből jött embersereg, akik egymás nyelvét nem is értették. Utóbb pedig ezt a már amalgám kultúrát olvasztották egybe helyenként eltérő mértékben új környezetük, elsősorban a domináns fehér társadalom kulturális elemeivel.
Az amerikai négerség két fő csoportra osztható abból a szempontból, hogy mennyire sikerült kultúrájukat, elsősorban zenéjüket afrikainak megőrizni. Ebben döntő szerepet játszott a vallás : mind az afrikaiaké, mind a fehéreké. Általánosan fogalmazva: minél tisztábban megmaradtak egy adott országban és vidéken az afrikai vallások, annál több afrikai vonás maradt meg zenéjükben, hangszerelésükben is.
Az angolszász gyarmatosítók, akik protestáns puritán vallásúak voltak, könyörtelenül kiirtották rabszolgáikból az afrikaiság legkisebb maradékát is, megtiltották vallásaikat, nyelvüket, dobjaikat, táncaikat, viseletüket, így mindent.
Csak a kitörő, vitális erejű zeneiséget nem tudták belőlük kiverni, úgyhogy fehér uraik hangszereivel, zenei formájával, nyelvén új folklórt alkottak: így született meg a blues, a spiritual, a gospel s később ezekből a jazz, ebből pedig a rock’n’roll, délebbre a calypso, a reggae és a soca.
A latin rabszolgatartó hatalmak – spanyolok, portugálok, franciák – katolikus vallásúak voltak és sokkal lazábban vették a hittérítést. Elég volt megkeresztelni a rabszolgákat és leszármazottaikat, és hogy néha eljárogassanak a misére, de megtarthatták dobjaikat, énekeiket, táncaikat, rítusaikat, konyhaművészetüket stb.
Egy vékonyka keresztény máz alatt és csak a látszat kedvéért. Kubában ma is virul a santería, a congo, az abakuá, az arará, az iyesá, a carabali vallás, Kolumbiában a lumbalu, Haitiban a vodoun, Surinamban a winti, Brazíliában a candomblé, a makumba, az umbanda. Ez, nekünk, „latin” ütőhangszereseknek azért jó és fontos, mert az afrikai vallások középpontjában a poliritmikus kézidob- és perkakultúra döbbenetes gazdagsága és kifinomultsága áll. Tehát a képlet nagyon egyszerű: minél több maradt meg az afrikai vallásokból és a magukkal hozott zenéjükből, annál több a tanulnivaló nyersanyaguk azoknak a zenészeknek és ütőhangszereseknek, akik ezt a gazdag világot választják tevékenységük célpontjául!
(A cikket a bevezető bekezdés kivételével a Kolumbiában élő magyar perkás, Dely István írta - Kelemen Gábor, LPmusic.hu szíves engedélyével.)
Ugyanez a nagy Don Jorge Luis prizmáján keresztül:
"1517-ben Bartolomé de las Casas atya szíve megesett az indiánokon, akiket felőrölt az Antillák aranybányáinak munkapokla, s azt javasolta V. Károly császárnak, hozzanak négereket, hogy azokat őrölje fel az Antillák aranybányáinak munkapokla. Az emberbarát e különös változatának végtelenül sokat köszönhetünk: Handy bluesait, az uruguayi festő doktor, Don Pedro Figari párizsi sikerét, az ugyancsak uruguayi Don Vicente Rossi fanyar prózáját, Abraham Lincoln mitológiai nagyságát, a függetlenségi háború ötszázezer halottját, a katonai nyugdíjakra költött háromezer-háromszázmilliót, a képzeletbeli Vitorlás szobrát, a lincselés szó felvételét az Akadémiai Szótár tizenharmadik kiadásába, az Alleluja című lehengerlő filmet, a heves szuronyrohamot, amelyet Soler intézett a Mulattok és négerek élén a Cerrito ellen, Izé kisasszony báját, a négert, aki Martín Fierrót meggyilkolta, az El Manisero című siralmas rumbát, Toussaint Louverture vakmerő és bebörtönzött napóleonságát, a keresztet és kígyót Haitiban, a papaloi késének áldozatul esett kecskék vérét, az habanerát, a tangó szülőanyját s a kandombét."
(Jorge Luis Borges: Lazarus Morell, a szörnyűséges megváltó, Jánosházy György fordítása)
......................
Végül, de nem utolsósorban, néhány lemez azoknak, akiket érdekel:
Rough Guide to Rhythm-Time, World Music Network, 1999
A Rough Guide sorozattól megszokott széles merítés, ezúttal a világ legfontosabb ütőhangszeres kultúráiban tallózva. A választék végtelen ugye, és hogy mik kerültek erre a válogatásra, a teljesség igénye nélkül: jó néhány kubai felvétel, afrikai santería és rumba dobok a Sin Palabras, Pancho Quinto és a Munhequitos de Matanzas előadásában, Fuji dub Nigériából, egy csomó afrikai zene, japán dobok stb. és a végére még egy gyöngyszem, szájdobolás az indiai klasszikus iskolából a Karnakata College of Percussion elővezetésében.
Música Negra in the Americas, Network Medien, 2000
A német Network kiadótól megszokott szuper igényes és alapos dupla CD válogatás, bőséges információval és képanyaggal megspékelve. A kétnyelvű, spanyol-angol címhez méltóan bőségesen merít a latin és angol nyelvű országok feka zenéjéből. A Kubában élő haitiak hátborzongató kórusával indít, és az USA délvidékétől a karibi szigetvilágon keresztül szinte valamennyi afrikai közösség zenéjéből találunk rajta szemelvényeket.
Pacífico Colombiano, Otrabanda Records, 2008
Rengeteg lemez örökíti meg a latin-amerikai országok többé-kevésbé zárt fekete közösségeinek sajátos zenéjét. Ez egy friss darab. Ahogy a cím is elárulja, Kolumbia csendes-óceáni partvidékének nagyon komoly afro örökséget őrző zenéjéből mazsoláz - nem csak hagyományos népzene, "törzsi dobolás", hanem erősen modern dolgok is vannak rajta, szóval a marimba mellett modern elektro hangzás. Hardcore fanoknak ajánlható még a Choc Quib Town szintén tavalyi Somos Pacífico c. albuma.
Utolsó kommentek