Idén csak egy napra látogatott ki a Sziget Fesztiválra a Planet Mambo legénysége. A pénteki napot választottuk, és néhány remek koncertet láttunk, de persze nem maradhatott el a szokásos sörözés, üldögélés és beszélgetés, meg a céltalan csavargás, nézelődés sem.

15:00 nagyszínpad - Haydamaky
Ennyi kék-sárga zászlót talán még a szőnyi úti BVSC pályán sem láttam annak idején, amikor még járkáltam focimeccsekre, annyi ukrán rajongó volt kíváncsi a Haydamaky koncertjére. Óriási lendülettel kezdtek a műsorukba, és végig tartották is a tempót. Saját meghatározásuk szerint kozák rockot játszanak, és valóban ez áll legközelebb a valósághoz. Dob, basszus, gitár, tangóharmonika, harsona, trombita a felállás és a (csernobili születésű) karizmatikus énekes, Alexandr Jarmola vezényli a csapatot. A lendület és hagyomány keveréke, vagyis rock és népzene egyszerre. A megállíthatatlanul vágtató buli egyik vicces pillanata volt, amikor Alexandr közölte, hogy a Haydamaky-nál nincs jobb rockzenekar a földön, talán csak egy, mégpedig a Motörhead, majd eljátszották az “Ace of spades”-t a közönség legnagyobb örömére. Sajnos elég hamar eltelt az a bő egy óra, ami jutott nekünk a Haydamaky koncertjéből, és csak később derült ki, hogy ilyen erős kezdés után nehéz lesz ennél jobb bulit kifogni aznap.

17:00 világzenei színpad - Figli di Madre Ignota
Persze lemaradtunk az olasz zenekar koncertjének az elejéről, mert meg kellett állnom valami harapnivalóért. Szóval a pizza miatt nem láttam a buli elejét. Dob, basszus, két gitár, háromtagú fúvósszekció és egy sokkal kevésbé karizmatikus énekes, mint az előző koncerten. Nem is ragadott el annyira a lendület. Igaz, a rézfúvós csapat kitett magáért, csinálták a műsort, táncoltak, énekeltek, sőt a koncert végén (úgy, mint az Ozomatli a Balaton Sound-on) lejöttek a színpadról, és a közönség között masírozva fejezték be a bulit, a szigetelők legnagyobb örömére. A Haydamaky elég magasra tette a lécet, és a Figli di Madre Ignota nem tudta átugrani.

Intermezzo. Az ez után következő koncertekből nem sokat láttam, mert jórészt téblábolással, beszélgetéssel és sörözéssel töltöttük az időt, amíg fél 10 nem lett.

21:30 világzenei színpad - Amadou & Mariam
Igazából ezt a koncertet vártam már napok óta, és végül nem is csalódtam benne. Persze kár lett volna azt a zúzást várni, amit Haydamaky produkált délután. Az a koncert a zsigereknek szólt, ez pedig inkább a szívnek és a léleknek. El sem tudom képzelni, milyen lehet vakon a színpadon állni és zenélni több ezer embernek, szerencsére Amadou-t ez csöppet sem zavarta, és aranyszínű gitárjával elvarázsolt mindenkit. Felesége mellette állva énekelte a dalokat, amiknek nagy része az idei “Welcome to Mali” albumról került a programba, de a 2004-es “Dimanche a Bamako” slágereit is eljátszották. Érthető módon nem csináltak látványos dolgokat a színpadon, de így sem tudta az ember levenni róluk a tekintetét. A kongás vitte a show látványos részét, énekeltette a közönséget, és táncra perdítette a két vokalista lányt is. Megható volt a koncert végén látni, ahogy Mariam simogatja a férje fejét, miközben egy szerelmes dalt énekelnek a sok-sok rajongóval együtt. Most először bántam életemben, hogy nem beszélek franciául.

23:00 A38-WAN2 színpad - Muchachito Bombo Infierno
Tavaly óta látványosan bővült ez a sátor, pontosabban akkor ez még csak WAN2 sátor volt A38 nélkül. Pont a kezdésre értünk oda, már rengeteg ember várta a barcelonai gitáros-énekes Muchachitót és csapatát. Ezen a napon ez volt a leghangosabb fúvós szekció, hiszen egy harsonás, két trombitás és egy szaxofonos fújta a rezeket a színpad jobb oldalán. Muchachito hergelte a közönséget, ünnepeltette, tapsoltatta magát mint egy vásári mutatványos, aztán a húrok közé csapott. A zene alapvetően rockabilly (nagybőgő, dob, gitár), de a zongora és a masszív fúvós csapat hozzáadta a magáét, és így sokkal testesebben szólt az egész. Játszottak mindent, az “Americano”-t vagy a”Dos gardenias”-t is, vegyes sláger turmix szólt, mégis egységesnek tűnt az egész. A műsor külön színfoltja az volt, hogy a színpad bal szélén egy kb. 2 méter x 2 méteres vászonra a koncert alatt egy képet festett a zenekar egyik barátja. Érdekes volt figyelni, ahogyan kilakul a festmény, miközben eszeveszetten játszik a zenekar és tombol a közönség. A buli végét sajnos nem vártuk már meg, így is hosszú volt a pénteki műszak, minden esetre megérte ellátogatni a szigetre. Jövőre is jövünk!

 19.45 világzenei színpad - Zamballarana

Na, ha K. mester így meghagyta nekem a Zamballaranát (nem teljesen véletlenül, hiszen Korski barátunk elsősorban a szív embere, ezért nem meglepő, hogy nem annyira fogta meg ez a zene, ami azért kicsit a fejhez is szól), akkor - nem egészen időrendben - szigorúan csak néhány impresszió a koncertről:

A Figli Ignotához képest rögtön az első benyomás, hogy ezek - hozzállásban, stílusban - igazi old-school zenészek. Érezhetően jazzes közegből jönnek, egyáltalán nem céljuk, hogy feltétlenül fergeteges bulit csináljanak a színpadon ereszd el a hajam lakodalmas rezesbanda á la Kusztur Ica módra. Korzikai többszólamú ének, így a felvezető, erről lesz tehát szó, esetünkben ez egészen pontosan egy, illetve néha két szólamot jelent, amivel nincsen semmi baj, elég ez nekünk, az év többi 364 napján egyetlen ilyen szólamot se hallunk úgyse, szavunk nem lehet. Kezdődik a capella, aztán beszáll a harmonika, a dob (egészen finoman, végig seprűvel vagy legalábbis úgy szól mintha), a basszus és a harsona. A két érctorkú is időnként hangszert ragad, trombitát, cajónt, egyebet. A jazzes dob és főleg basszus mellett a harsonás egészen finom, szinte szkreccs hatású effektekkel operál.

Hát ennyi mindössze, nem sok tudom, a Csík zenekarról meg megint sikerült teljesen lemaradni - annyi biztos, hogy a sajtos lángosért és főleg a mobil palacsintáért (micsoda halva született ötlet!) bizony nem érte meg.