4P33MP

Metheny és Jopek Upojenie albumának különleges világa talán csak azoknak nyújt igazi élményt, akik korábban már megnyíltak Metheny speciálisan populáris zenei nyelvezetére.

Ezt a látni- és főleg hallanivalót inkább a jazzkedvelőknek ajánlom.
Szerintem fantasztikusan izgalmas, ahogy a szám témája úgy alakul ki, mint egy improvizáció.
A tétovának tűnő ritmusképletek és a feszes tempó kontrasztja furcsa szárnyalást ad a rögzített és a rögtönzött dallamoknak.
Főképp azért szeretem ezt a számot, mert egyszerre hozza a dögös fúziós stílust, és a Methenyre is jellemző merengő, álmodozó hangvételt. Mindhárom szóló -szerintem- szuper.
Vince Mendoza szerzeményét, a "Will You Say You Will"-t az 1989-es REUNION című GARY BURTON albumról ismertem, de ez a koncertfelvétel szerintem még jobb, mint a stúdió-változat.
 

Az album muzsikusai:

Peter Erskine — dob, ütőhangszerek

Ezen a koncerten, ha jól látom, Will Lee helyett Marc Johnson bőgőzik.

Ezért (is) szeretek ebben a városban élni, mert ha az ember egy kicsit is szemfüles, kifoghat ilyen programokat,
mint a hétfő esti Goldie buli a ZP-ben. Mindezt 300 forintért. 

Sokan temetik már a drum’n’bass-t, azt mondják, eljárt felette az idő, 
kiment a divatból. Azért ez talán mégsem teljesen igaz, legalábbis engem 
az ellenkezőjéről győzött meg Goldie a másfél órás dj szettjével.

De ki ez a Goldie? Graffitis? DJ? Filmszínész? Mindez egy személyben.
A gyermekkorát leginkább nevelőotthonokban és nevelőszülőknél töltő wolverhamptoni srácot először a graffiti és breakdance ragadja magával,
a zene csak a ‘90-es évek elején kezdi foglalkoztatni. Éppen jókor ugrik fejest
az akkor kibontakozó jungle / drum’n’bass világba, annyira, hogy ‘94-ben megalapítja saját lemezkiadóját, a Metalhedz-et, és a következő évben debütál a “Timeless” című albuma. Innét egyenes út vezet, hogy a d’n’b legmeghatározóbb figurájává nője ki magát.

A népszerűségét más fronton is hasznosítja, hiszen szerepel
“A világ nem elég” c. James Bond moziban, sőt Guy Ritchie filmjében,
a “Blöff’-ben is epizódszerepet kap.

Mindenesetre hétfő este másfél órára elrepítette a ZP közönségét
egy lendületes, sodró, néha már kimondottan nyers összeállítással.
Tavaly DJ Krush szerepelt ugyanitt, ő sokkal kísérletezőbb, indusztriálisabb,
mégis kifinomultabb műsort adott. Goldie viszont maga az őserő, és inkább
a zsigereknek szól a zenéje. DJ Krush mérnök, Goldie pedig egy munkás.
Akárhogy is aki ott volt, az bátran mondhatja: a drum’n’bass nem halt meg. Sőt!

Diszkográfia:
Timeless (1995)
Saturnzreturn (1998)
Ring of Saturn (1999)
Goldie.co.uk (2001)
MDZ05 (2005)
Drum and Bass Arena:
The Classics (2006)
Malice in Wonderland (2007)
Sine Tempus (2008)

http://www.metalheadz.co.uk/

"...két évvel ezelőtt már találkoztam a lengyel származású énekesnő, Anna Maria Jopek szólóalbumával, ami nagyon jó produkció volt - az éneklés nyelvét leszámítva, ugyanis Jopek lengyelül énekelt. Ami, hogy is mondjam… eléggé megnehezítette a befogadhatóságot. Kinek örömére, kinek bánatára az énekesnő ezen az új lemezen is az anyanyelvén énekel..."

Pat Metheny & Anna Maria Jopek

Upojenie

Nonesuch
 

A vitára ingerlő cikk írójához, Czékus Mihályhoz hasonlóan én is egy vallomással kezdem. Amikor egy ismeretlen nevet fedeztem fel Pat Metheny legújabb albuma borítóján, semmitől sem tartottam, hanem arra gondoltam, hogy bele kéne hallgatni, és eldönteni, hogy "megéri-e a pénzét". Metheny csaknem minden munkáját ismerem. 

Épp 25 éve, hogy megszerettem a zenéjét, de nem vagyok "mindenevő" rajongója; van néhány lemeze, és néhány (amúgy jó) lemezén 1-2 száma, amit ki nem állhatok.

Anna Maria Jopekről azt sem tudtam, hogy énekel vagy hangszeres zenész.
Amikor hallgatni kezdtem a cd-t, azonnal elvarázsolt Jopek éteri hangja, és teljesen egyetértek Czékus jellemzésével: melankolikus, lenge, nőies.
Amivel viszont nagyon nem értek egyet, az a következő summázat: "el kell fogadni a tényt, hogy a zene „hivatalos” nyelve az angol".
Természetesen lehet számos elrettentő példát találni arra, hogy alapvetően angol prozódiára működő pop-rock dalokat hogyan "törtek kerékbe" német, lengyel, cseh vagy éppen magyar nyelven. Csakhogy itt egészen másról van szó. Ennek a zenének semmi köze az angol nyelvhez. Metheny dallamai, bármennyire énekszerűek sokszor, alapvetően hangszeres fogantatásúak.

Stílusa közelebb áll a latin jazz világához, mint az angol pop-rockhoz. Ezt az is bizonyítja, hogy a Pat Metheny Groupban egyetlen olyan tag volt, aki szöveggel énekelt: az argentin Pedro Aznar, ő sem angolul, hanem az anyanyelvén. Jopek sem tesz mást: az anyanyelv érzékeny varázslatával lehel életet a csodaszép Metheny-dallamokba. Mert minden nyelv varázslatos, ha az anyanyelv mélységes biztonsága sugárzik belőle. És sok olyan zene van, ami sikeresen találkozhat többféle nyelvvel is, ha a szövegíró és az énekes a beszéd mellett a zenét is anyanyelvi szinten műveli. Szerintem itt ez utóbbi esettel van dolgunk.

Hogy ne beszéljek a levegőbe , hallgassátok és nézzétek meg ezt a koncert-részletet, aminek stúdióváltozata az UPOJENIE albumon is szerepel.

És egy kis reklám:
Július 17-én pénteken 15:00-kor és 21-én kedden 23:00-kor a Prozódia műsoromban az UPOJENIE album 5 Metheny-átirata kerül terítékre, úgy, hogy az eredeti számok is elhangzanak.
 

Tallér Gábor

A nem hadi természetű, hanem művészi célú kasztrálást a XVII. századtól kezdve gyakorolták Itáliában, az egyházi tilalom miatt, amely kizárta a női hangot a templomi szertartásokból. 

Novalima

Coba Coba

***

Az albumot nyitó dalban (Concheperla) a cajón és a gitár hangjaira finonam úsznak rá a fúvósok és az elektronika. A zenei koktélhoz felhasznált fontos stíluselem a dub/reggae (Ruperta - Puede Ser, Camote), de vannak számok, amelyek hangzását feszes basszus groove alapozza meg (Coba Guarango, Tumbala). A záró Bolero leginkább talán az Up, Bustle & Out dubbal szétmosott kubai hangmintáira emlékeztet. A Novalima (és a Radiokijada) kísérletezései mindenképpen szimpatikusak és figyelemre méltóak. Az alapvetően lágy és légies zenei anyag meglepően jól működik a keményebb, súlyosabb zenei alapokkal megtámogatva, még akkor is, ha ezeknek a zenéknek a sikere a Gotan Project nagy bummját megjósolhatóan nem fogja megközelíteni.

Magyarországi terjesztés: Trader/IndieGo

Ha ez érdekelt, könnyen bejöhet:

Rough Guide to Afro-Peru (World Music Network, 2002)

Ki mással is kezdődhetne ez a lemez, mint Susana Bacával, az afro-perui zene utazó nagykövet-asszonyával? Rögtön utána meghallgathatjuk a Novalima-albumon is feldolgozott Rupertát (Peru Negro), hogy ki-ki eldönthesse, a tradicionális vagy a felturbózott verzió tetszik-e jobban.

Aztán itt van még persze a cajón, ami eredetileg nem volt más, mint egyszerű gyümölcsösláda, amin a kikötői rakodómunkások megpihentek, és ráadásul dobolni is lehetett rajta. Pláne, hogy az egyház betiltotta a pogány vademberek bőrös hangszereit!

Ma már mindenki másképp emlékszik a sztorira, de tény, hogy a nagy Paco de Lucia is Limából vitte haza első cajónját valamikor a hetvenes években, hogy az mára szinte tősgyökeres flamenco-hangszerré nője ki magát.

Madera Limpia
La Corona

(Out Here Records)

****

 Eléggé méltatlan dolog, hogy bár Guantanamo évek óta benne van a köztudatban, mégsem a zenével kapcsolatban halljuk emlegetni. Méltatlan, hiszen a sziget keleti végén fekvő megye/város a messze földön leghíresebb kubai dal névadója (A guantanamói csajszi).

A fő hangszer azonban mindvégig az emberi hang, a deklamáló szövegekben és a dallamos, énekelt refrénekben egyaránt. A szövegek amilyen változatosak, éppolyan hétköznapiak, a remek torzított tres-szólóval induló Boca Floja például egy önkéntes rendőrről szól, az En la esquina arról, hogy mit meg nem tesznek a nők egy új kínai blúzért, a Tu papa, hogy hogyan keresi az ember leendő apósa kegyeit stb.

A Madera Limpia azt a meglepő mutatványt hajtja végre, hogy old-school hangszerekkel, mindenféle technikai trükk, virtuózkodás vagy másodlagos frissességű importált cuccok hozzáadása nélkül előadott zenéjük teljesen modernül szól. Ezzel a lemezzel, ezekkel a levegős, egyszerű, de melodikus és sodró lendületű számokkal sikerült valami egészen új, friss hangot megütniük. Érdemes odafigyelni rájuk, messze a legizgalmasabb zene az övék, amit az Orishas utáni Kubából felénk hoz a szél.

Zuco 103 Soundsystem / A38 hajó / április 30.

Este 10 körül aztán végre elkezdődött a koncert a hajó gyomrában. 
Nekem kicsit furcsa volt látni ezt a csökkentett létszámú felállást, ráadásul
mióta utoljára láttam élőben a Zuco 103-at, lecserélték a basszusgitárost is.
Az új tag leginkább egy Muppet Show figurára hasonlított: kopasz, kalapos,
szemüveges, és elképesztő grimaszokat vágott zenélés közben.

Bevallom őszintén, a koncert első része nem igazán tetszett nekem.
A témák túl hosszúak voltak, Lilian nem is nagyon énekelt, inkább Stefan
szólói uralták a terepet, bár ez néha csak abból állt, hogy vadul tekergette
az öreg Korg potmétereit. Egyszerűen hiányzott a szokásos, mindent elsodró
lendület és túl sok volt az improvizáció a dalok helyett.

Szerencsére a koncert második felére előkerültek a "régi slágerek" és Lilian
a háttérből előrelépve végre átvette a buli irányítását. Hamar remek hangulat kerekedett, a közönség táncolt, tapsolt, énekelt. Innentől már nem volt
egy perc megállás sem.

Ha végig így játszanak, azt hiszem, sokkal nagyobb sikerük lett volna.
Mindenesetre akik kivárták a buli végét, nem csalódtak, mert belekóstolhattak
abba, hogy mit is tud valójában ez a csapat. Végül is happy-end lett,
de én sokkal jobban szeretnék egy "hagyományos" Zuco 103 koncertet.

Zuco 103 Soundsystem / A38 hajó / április 30.

2005 júniusában egy barcelonai zeneáruház polcai között tébláboltam az akkor frissen megjelent "Whaaa!" c. lemezt keresve, amikor hirtelen megszólalt a Zuco 103, de nem az üzlet hangszóróiból, hanem élőben!

A XX. század nagy, világszerte népszerűvé vált zenei újításaihoz, globálissá szélesedett nyelvezetéhez végső soron Afrika adta a lendületet, a hajtóerőt, az ihletet és minden mást könnyedén magába foglaló keretet. Jazz, rock, salsa, merengue, szamba, soul, funk, reggae, soukous, zouk, reggaeton, rap, hip-hop, disco, trance – zeneileg mind egyazon gyökerekből született és táplálkozik. 

Legnagyobb szívfájdalmamat szeretném megosztani a jazz kedvelőkkel és műsorom, a Jazz csemegék hallgatóival. 

Élünk egy olyan városban, amelyben az egy négyzetkilométerre eső, világszinten játszó jazzmuzsikusok száma megüti talán a new-yorki mércét is. Ezzel együtt érdektelenség, de a legjobb esetben is mérsékelt érdeklődés övezi kirobbanóan tehetséges fiataljaink fellépéseit. Sőt, a derékhad azon tagjaiét is, akiknek még alulról sem sikerült súrolni az ismertségi lécet. Közlök néhány elrettentő példát.